
Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai
Szűcs Judith imád úszni, a kutyáit sétáltatni és a színpadon állni. Abban pedig, hogy 71 évesen is tud hódolni kedvenc tevékenységeinek, nagy szerepe van a lányának, aki szinte teljesen kigyógyította a cukorbetegségéből. Ennek részleteit otthonában árulta el az énekesnő szerdán a Mokka riporterének.
Bombasztikus formában van, legalább húsz évet letagadhatna a korából, de ahogy mondja, jól is érzi magát a bőrében. Több, mint ötven éve áll színpadon, lelkesedése töretlen.
53 éve vagyok a pályán, de még mindig izgulok előtte. Ami azt jelenti, hogy még érdekel a dolog
- vallja Szűcs Judith, aki a mai napig a fellépésre, mint hobbijára tekint.
Nemrégiben tért vissza Görögországból, ahol majdnem három hetet töltött nővérénél. Különösen nagy öröm volt számára, hiszen nagyon régen találkoztak, korábbi komoly betegsége miatt.
Csodálatos élmény volt ott lenni, nagyon régóta nem voltam, mert cukros lettem
- árulta el a díva. Minderről már múlt időben beszél, ugyanis lánya, Fülöp Tímea kigyógyította belőle.
Jézussal volt egy találkozása, azóta rendelkezik gyógyító erővel. Rajtam is kipróbáltuk, és a vérképem szerint sem vagyok már cukros
- mondta a büszke édesanya.
Szűcs Judith immáron 18 éve él boldog párkapcsolatban, vőlegényével és két kutyusával éli meg a örömteli hétköznapokat.

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók