
Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai
Csehy András, a TV2 riportere egy kékharaszti napraforgótáblából jelentkezett be a hétfő reggeli Mokkába Németh Lajos társaságában.
A meteorológus elmondta, hogy pénteken csupán hat tizedfokkal maradtunk el az abszolút melegrekordtól, amit valaha Magyarországon mértek. Az ugyanis 41,9 fok volt 2007-ben.
Erre a hőségre jött nyugat, délnyugat felől egy hidegfront, mely szupercellákkal, heves záporokkal, zivatarokkal tört be az országba. Ez okozta a viharos pusztításokat.
Elárulta, hogy vasárnap Nagykovácsi térségében olyan felhőszakadásban volt része délben, hogy saját csapadékmérőjével 75 milliméter esőt rögzített.
Másfél óra alatt zúdult le, hömpölygött ez az ár
– tudatta a nézőkkel.
Megosztotta továbbá azt is, hogy a hétvégi lehűlés miatt a héten a hajnalok frissek lesznek, 10-15 fok körül alakul majd a hőmérséklet.
A 35 fok feletti kánikula egyelőre nem tér vissza, a hosszabbtávú előrejelzések azt adják, hogy ez a hét és a következő hét 27-28 fok körüli időjárást hoz – fogalmazott, majd kitért az előzetes augusztus 20-ai értékekre is.
Valamikor augusztus 10-e után néztem azt, hogy az átlagosnál ismét jóval melegebb idő várható és visszatérnek a 30 fok körüli hőmérsékletek. Ez az augusztus 10-e, 20-a és 25-e közötti időszakra tehető
– tájékoztatott a meteorológus az angliai Középtávú Előrejelző Központ előzetes információi alapján.
A címlapfotó illusztráció: MTI, Kovács Attila

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók