
Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja
A ,,Hal a tortán”-ban Király Viktor is fakanalat ragadott, ahol a héten a diéta bajnokai csapnak össze. Az énekes két és fél hónap alatt 30 kilótól szabadult meg, melynek áldásos hatásáról a keddi Mokka nézői maguk is meggyőződhettek.
Király Viktor már kétszer szerepelt a főzőműsorban, így a hangulat miatt nem volt kérdés számára, hogy elvállalja a szereplést. Saját bevallása szerint az esélytelenek nyugalmával indult.
Nem fogtam fel versenynek, inkább szórakozásnak. Nagyon jó élmény volt
- hangsúlyozta az énekes. Ez egy tematikus hét volt, ahol mindannyian jelentős súlyfeleslegtől szabadultak meg. Mindez azonban Király Viktor szerint a menüsoron egyáltalán nem érződött meg. Váczi Gergő műsorvezető kérdésére azt is elárulta, hogyan áll jelenleg a fizikuma a fogyás óta. Mindent vagy semmit típusú embernek tartja magát, ami az életében minden szinten igaz.
Az esetemben az működik, ha gyorsan letudom a fogyást, és inkább tartom, minthogy fokozatosan mondjuk hat vagy nyolc hónapon keresztül
- jelentette ki Király Viktor, hozzátéve, hogy sokkal nehezebb megtartani a súlyt, mint leadni. Ráadásul az ő esetében, ez nem csupán hóbort, hanem teljes életmódváltással járt az elhatározása.
Eljött egy pont az életembe, ha nem változtatok az életmódomon, teljesen el fogok veszni. Ezért kellett drasztikusan változtatnom, amint elértem azt a mentális állapotot, hogy most már elég, onnantól kezdve már nagyon könnyű volt
- mondta Király Viktor, aki heti 5-6 edzést iktat be formája megőrzésére. Hat után többnyire nem eszik, és napi 3-4 liter vizet megiszik egészsége megőrzése érdekében.

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal