
Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja
Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, Orbán ViktorFacebook-oldalán jelentette be, hogy 3 százalékos kedvezményes hitelt lehet majd felvenni az első lakás vagy ház vásárlására.
Legfeljebb 50 millió forintot lehet igényelni, 3 százalékos kamattal maximum 25 évre, az önrész pedig 10 százalék.
A témában Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt a csütörtök reggeli Mokka vendége, ahol részletesen bemutatta, mik várhatók a lakáspiacon a kormánydöntés hatására.
Az első lakásvásárlók voltak a legnehezebb helyzetben az elmúlt időszakban, mert 2015 óta több mint 3 és félszeresére nőttek az ingatlanárak, ez pedig azt jelenti, hogy az első vásárlók belépési küszöbe is egyre magasabbra került az ingatlanpiacon
- mondta.
Balogh László úgy véli, ez az 50 milliós keretösszeg bőven elegendő lehet arra, hogy valaki megtalálja az első otthonát.
Ráadásul ezekkel a feltételekkel fele annyit kell fizetni kamatokra, mint hogy ha valaki piaci alapon venne föl hitelt. Azok ugyanis 6,3 – 8 százalék körül vannak.
A szakértő kiemelte, hogy a kedvező hitel törlesztője körülbelül 237 ezer forint körül alakul, ami kevesebb, mint a budapesti kiadó lakások átlagos bérleti díja
A részletszabályok csütörtök délelőtt jelentek meg.

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal