
Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, fegyházbüntetést kért az ügyészség Zimány Linda zaklatójára.
A 28 éves férfi telefonon is hívogatta és üzenetekben is fenyegette a modellt, életveszélyes sorokkal félemlítette meg.
A csinos jogász hétfőn a Mokkában mesélt az ügy részleteiről, esetleges végkimeneteleiről.
Elárulta, hogy számára megnyugtató, hogy a férfit bezárták, azonban aggodalmát fejezte ki a még szabadlábon járó, hasonló bántalmazókkal szemben.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy nem is egy, hanem két zaklatója volt a modellnek.
Ám egyiküknél kórós elmeállapotot diagnosztizáltak, így gyógyszeres kezelésnek vetették alá, majd elengedték, a másikat pedig jelenleg is fogva tartják.
Július elején lesz egy előkészítő tárgyalás, vádat emeltek az ügyben. Zimány Linda a hivatalos papírokon úgy látta, hogy terrorcselekménnyel vádolták meg a férfit.
Két dolog lehetséges…az egyik az a fenyegetésről szól, ami azt jelenti, hogy 2-8 évig terjedő szabadságvesztés, viszont mivel őt terrorcselekménnyel vádolta meg az ügyészség…itt ugye 10-20 évig terjedő szabadságvesztésről beszélhetünk
- ismertette a lehetőségeket a jogász.
Van egy szint, amit nem lehet hagyni, egyen szó becsületsértésről, rágalmazásról, életet fenyegető üzenetekről
- hangsúlyozta, majd hozzátette: ha bárki hasonló helyzetbe kerül, ne féljen segítséget kérni.

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna

Kiemelkedő nézettséggel tért vissza a Napló a TV2-re

Február 16-tól jön a Séfek Séfe 7. évada Tischler Petrával a TV2-n

Hatalmas hasasokat ugrottak a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi, videón a vizitorna

Ritka versenyautó parkolt le a TV 2 stúdiójánál, kiderült, kié

Így búcsúzott Szikora Róbert Fenyő Miklóstól

Így búcsúzott Dolly, Szikora Róbert és Novai Gábor Fenyő Miklóstól - videóval

„Nincsenek szavak, csak fájdalom” – Szandi szíve összetört

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n: Így tiszteleg a csatorna