
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Vitányi Judit, a TV2 Tények műsorvezetője megható Instagram-bejegyzésben emlékezett meg televíziós karrierje 10 éves jubileumáról. A posztban megosztotta emlékeit, valamint köszönetét fejezte ki kollégáinak és a nézőknek.
2015 júniusában köszöntöttem először a nézőket a TV2-n, Pachmann Péter oldalán – akkor még hétvégente. Aztán évekig a Tények Reggelben ébresztettelek benneteket. 2020 óta pedig hétköznap esténként találkozhattok velem a képernyőn, Gönczi Gábor mellett – ezért a bizalomért pedig mindig hálás leszek
– írta bejegyzésében. A műsorvezető kiemelte a közös munka örömeit és nehézségeit is.
Nevetünk, bosszankodunk, hülyéskedünk, stresszelünk, kiakadunk, kibékülünk… de mindig csapatként dolgozunk.
Vitányi Judit háláját fejezte ki a nézőknek, és kollégáinak.
Köszönöm, hogy ennyi ideje néztek, támogattok! És persze a fantasztikus kollégáimnak is köszönöm, akiknek minden nap van hozzám türelmük
- emelte ki, miközben megemlékezett azokról a barátokról is, akiket az évek során szerzett.
Borítókép forrása: Vitányi Judit Instagram-oldala

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból

Útnak indultak az Ázsia Expressz új évadának sztárjai - 4000 méteren kezdődik a harc

Magyar vagyok nem tiszás, csak a Fidesz a biztos választás – új sláger jelent meg a neten

Sosem látott fotó, politikai kulisszák – beköltözött Orbán Viktorhoz Hajdú Péter