
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Stohl András és felesége kapcsolata 5 év házasság után véget ért. A színész-műsorvezető nemrégiben közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt. Vicával majdnem 10 év együtt töltött idő után döntöttek úgy, külön utakon folytatják. Elválásuk békében és szeretetben történt – erről is írt közösségi oldalán.
Nemcsak a rajongók, de a sztárok is kommentben üzentek nekik. Tilla, Szabó Zsófi és Csuti is együttérzését fejezte ki a hír hallatán.
Sem András, sem Vica nem kíván nyilatkozni az okokról, a teljes hallgatásba burkolóztak azzal kapcsolatban, hogy vajon miért döntöttek a különválás mellett. Mindenki csak találgat, a házaspár ugyanis semmi jelét nem adta annak, hogy valami nincsen rendbe köztük. Sőt! A műsorvezető mindig is boldogan nyilatkozott az ő nagy és boldog mozaikcsaládjukról.
Vica és András 2020-ban mondta ki a boldogító igent. Magánéletükről mindig is szűkszavúan nyilatkoztak, de 3 éve örömmel tudatták a Tények Plusz stábjával, hamarosan megszületik első közös gyermekük.
Kislányuk, Bella volt a kapocs András előző két házasságából született gyermekei között. Többször is megosztott közös fotókat boldog családjáról, de bizony arról is mesélt, nem könnyű 5 gyerekes édesapaként a munka és a magánélet egyensúlyát megteremtenie.
Ahogy arról is őszintén beszélt, szeretne élete minden területén maximálisan helytállni, ez azonban cseppet sem könnyű feladat.
Egy biztos, András mindennél jobban szereti családját, akikkel rengeteg munkája mellett mindig is igyekezett minőségi időt tölteni. Ehhez pedig felesége, Vica is ragaszkodott.
Így az is lehet, hogy a szerelmeseket a minőségi idő hiánya szakította ketté. Válásuk oka azonban egyelőre az ő titkuk marad.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát