
Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?
Fölkészültem arra is, hogy lehet, hogy ez a vége
– hangzott el a megrendítő mondat az életerős férfi szájából. Ezekkel a gondolatokkal fekszik és kel nap, nap mint immár sokadik éve.
Megyeri Balázs sok éve dolgozik Jason Momoa kaszkadőreként. Kaszkadőrként számos életveszélyes jelenetben bizonyított a világnak. Olyan hollywoodi szuperprodukciókban tűnt fel, mint a Dűne, a Fehér éjszakák, a 60 perc (Sixty Minutes), de a hamarosan Budapesten premierező Ballerina című filmben is dolgozott. Mindezek után a legnagyobb próbatétel most következik. Balázsnak a legnagyobb harcot ezúttal nem a mozivászon kell megvívnia.
Néhány hónappal ezelőtt rákot diagnosztizáltak nála. Betegségéről most először beszélt.
Az ember amikor ezt először hallja, akkor nem is biztos, hogy rögtön leesik, csak olyan furcsán érzi magát, hogy te jó Isten velem?! Biztos elnézték, ez nem az én leletem.
Ez volt első gondolata, amikor januárban kezében tartotta a leletet. Azt mondja tavaly érezte, hogy nincs valami rendben. Gyengének érezte magát és szívritmus zavari voltak. Speciális vér- és ultrahangos vizsgálatok után, 2024 decemberében jelezte neki orvosa, hogy sajnos tényleg nagy a baj. Előrehaladott állapotban lévő pajzsmirigy rákot, karcinómát diagnosztizáltak nála, nyirok áttétekkel.
Bár Balázs műtétje sikeres volt, később sajnos egy fertőzéssel kellett megküzdenie, ami miatt kénytelenek voltak az orvosok újra felnyitni a sebét. Hosszabb időbe telik a gyógyulás, de most már jobban érzi magát, kezdődik a sugárterápia, és jelenleg a gyógyszereinek beállítása zajlik.
Balázs jelenleg mindent megtesz egészségéért és tele van tervekkel. Hamarosan több nagyjátékfilmben és reklámfilmben is láthatjuk majd.

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel