2025. december 05. péntek, Vilma
9°C Budapest

Óriási az öröm, apuka lesz a Tények műsorvezetője

„Akár mankóval, akár anélkül, de ott leszek a szülőszobában” – jelentette ki a Tények.hu-nak Varga Attila, aki feleségével már nagyon készül, hiszen a következő hetekben már bármikor érkezhet a baba.
Tenyek.hu
2025. május 21., szerda 07:33
Vágólapra másolva!

Pont egy évvel az esküvőjük után derült ki, hogy Attila felesége várandós. A Tények műsorvezetője elárulta, hatalmas volt az öröm. Felesége szerencsére jól viselte a terhességet, az első hónapokban ugyan voltak tipikus tünetei, de most már a finisben nagyon várják a pici érkezését. Attila a nemét sem titkolta el: kisfiúk születik június elején.

A baba érkezésére már majdnem minden készen áll: a babaholmik beszerezve, kiságy és pelenkázó is a helyén – igaz, nem a végleges otthonban. Az új lakásuk még nem készült el, így jelenleg albérletükben alakították ki a baba kuckóját.

– tette hozzá.

A leendő apuka már izgatottan számolja vissza a napokat, és a baba mellett egy másik kihívással is meg kell küzdenie: térdműtétje miatt mankóval közlekedik. Ezzel együtt számára nem kérdés, hogy a szülésnél ott lesz.

– fűzte hozzá.

Attila a terhesség minden egyes szakaszában igyekezett jelen lenni, még mankóval is elkísérte feleségét az orvosi vizsgálatokra.

– mondta boldogan.

Fotók: Bezzeg Gyula

A szülők már tavaly év végén bejelentették a nagy hírt a nagyszülőknek is, méghozzá igazán kreatív módon.

– mesélte a műsorvezető.

A következő hetekben már bármikor érkezhet Attila kisfia. Közben a műsorvezető műtét utáni rehabilitációja is hamarosan kezdődik, de csütörtök reggel már a TV2 képernyőjére is visszatér.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk