
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
Bence szerint egy elképesztő hosszú menetelés volt, köszöni a feleségének, hogy kitartott mellette ebben a 9 hétben és otthon tartotta a frontot.
Most már én is többet fogom látni a kisfiamat, de nagyon örültem, hogy itt voltam. Rami csodálatos vagy, köszönöm, hogy ezt végigcsináltuk együtt. Nagyon köszönjük a nézők sok szavazatát és szeretetét
– mondta örömében Bence.
Rami egyáltalán nem számítottam arra, hogy megnyerik az idei Nagy Duettet, biztos volt Aurelio és Mary sikerében.
Nagyon menő volt. Nem készültem szöveggel, de én is köszönöm a férjemnek. Baromira fog örülni, hogy jövő vasárnap otthon főzhetek végre egy húslevest. A kisfiamnak is mindenképpen szeretném megköszönni, aki mindegy egyes alkalommal megtanulta Bence szövegeit, és otthon velem együtt gyakorolt. Olyan sok mindent átélhettem és olyan pillanataim lehettek, amik eddig nem voltak
– emelte ki köszönőbeszédében Ramóna.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint