
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
2025-ben a TV2 ismét segítő kezet nyújt olyan családoknak, akik számára az igazi otthon megteremtése csak álom. A stáb profi tervezők és kivitelezők segítségével éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy élhetőbb és szebb körülményeket alakítsanak ki.
A két műsorvezető idén is Szabó Zsófi és Stohl András, akik mellett Szabó András Csuti és Lehoczky Lénalakberendező most is végigkíséri a műsorban szereplők útját. Az elképesztő lelkes, mindenre elszánt négyes újabb családok életét varázsolja álomszerűvé, akik amellett, hogy lakáshelyzetük gyökeresen megváltozik, felejthetetlen élményprogramokon is részt vehetnek.
Mind a négyen számos megrázó körülménnyel találkoztak már a korábbi epizódokban is, de az az élethelyzet, amit rögtön az első héten láthatnak majd a nézők, még őket is hatalmas kihívás elé állította érzelmileg.
A negyedik évadban csatlakoztam az Újratervezés csapatához. Egyszerűen képtelen voltam kontrollálni az érzéseim, sokat sírtam, és néha szégyelltem is a könnyeim azok az emberek előtt, akik a szememben olyan erősek és kitartóak voltak. A tavalyi év engem is sok mindenben megkeményített, de azt elárulom, az ötödik évadban sem lesz könnyekben hiány. Új családok, megrendítő történetek, a célunk pedig ugyanaz, megmutatni a tv nézőknek milyen jó segíteni és esélyt adni egy jobb életre. Köszönöm, hogy részese lehetek ennek idén is
– kezdte Szabó Zsófi, akitől Stohl András vette át a szót.
Az Újratervezésben évadról évadra nagy öröm részt venni, hiszen új embereket, új sorsokat ismerhetünk meg. Mindig nagyon meghat, hogy a műsor mennyit tud segíteni egy családnak abban, hogy sor kerüljön a házuk felújítására, és ezzel megújuljon az életük. A műsorvezetőtársakkal azért is felemelő együtt dolgozni, mert ott van Csuti, aki képviseli a másik férfierőt, Zsófi, aki a maximális érzékenységet, Léna pedig a szakértelmet. A mi kvartettünk szerintem így tökéletes ahogy van, és bízom benne, hogy még hosszú évadokon keresztül tudjuk támogatni a rászorulókat
– tette hozzá Stohl András.
Újratervezés június 9-től hétköznap esténként a TV2 Klubon!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát