
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Óriási büszkeség, a visszaszámlálás elindult, történelmi pillanathoz érkeztünk! Farkas Bertalan űrutazása óta 45 év után újra űrmissziót teljesít egy magyar űrhajós. Kapu Tibor hamarosan a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére léphet, egy különleges küldetésben vesz majd részt. A Tények Plusz benézett a kulisszák mögé.
Kapu Tibor természetesen az egészségügyi vészhelyzetre is felkészült, bár minden segítséget megkapnak, a világűrben csak egymásra számíthatnak. Ez egy, a számos, 2022 óta tartó kiképzés közül, amin az elmúlt hónapokban átesett és sikeresen teljesített. Jelenleg az egész világ az Axiom 4 küldetés legénységére figyel köztük a magyar űrhajósra, hiszen már csak hetek választják el a történelmi pillanattól, a felbocsátástól.
A HUNOR program kiválasztási szakasza után, kiderült, hogy Kapu Tibor és Cserényi Gyula tartalékűrhajós képviseli majd Magyarországot az emberes űrrepülés nemzetközi színterén.
Nem sokkal később a kutatóűrhajósok megkezdték a küldetés-specifikus kiképzésüket Houstonban. Itt megismerték az Ax-4 küldetés személyzetének további tagjait.
Az elmúlt több mint egy évben tanultak űrdinamikát, rakétaelméletet, űrmérnöki ismereteket, föld-megfigyelést, programozást, sőt még robotikát is és rengeteg vizsgálaton estek át.
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láthatnak majd a nézők, sőt különkiadással is, mely során élőben követhetik az eseményeket. A visszaszámlálás pedig elkezdődött hamarosan Kapu Tibor képviselni Magyarországot a végtelen univerzumban. De nemcsak ő, hanem minden egyes ember, aki részt vesz a küldetésben, egy apró darabját adja ennek az óriási, történelmi pillanatnak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát