
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Papp Máté Bence nehéz időszakot élt meg az elmúlt hónapokban. Testvérével, Papp Gergely Bálinttal tavaly decemberben jelentette be a hírt, hogy 15 év közös munka után feloszlik a Fricska táncegyüttes. A döntést meglehetősen hosszú, feszültséggel teli időszak előzte meg. Konfliktusból pedig azóta sem volt hiány, árulta el Tóth Gabi párja a Story magazinnak.
Elmondása szerint a bátyjával, Gergővel már nem is tartják a kapcsolatot. Talán eljön majd az idő, amikor félretéve a büszkeségüket új fejezetet nyithatnak életükben, de jelenleg külön utakon járnak.
„Gergővel a kezdetektől rivalizáltunk egymással, azt hiszem, fiútestvérek esetében ez természetes jelenség. Sokáig ezeket meg tudtuk oldani például egy összenevetéssel vagy pacsival, idővel azonban ezek elmaradtak, és olyan stílust engedtünk meg magunknak a másikkal szemben, ami kollégák esetében nem fordulhat elő. Az sem lendítette előre a viszonyunkat, hogy olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz
– mesélte a táncos. Számos dologban különbözőek, legyen szó külsőségekről vagy belső értékrendről.

A fotó forrása: Papp Máté Bence hivatalos Instagram oldala
Az öltözködési stílusunk is teljesen eltér, és a nők szerepéről egy párkapcsolatban is teljesen más véleményen vagyunk. Erről többet nem is mondanék. Bizonyos szempontból ezek a különbségek a táncban is megjelentek. Én mindig szerettem volna más irányba vinni a csapatot, de ő ezzel nem értett egyet. Nem is igazán adott teret az ötleteim megvalósításának. Ugyanakkor nem szeretném, ha úgy tűnne, ez a 15 év puszta szenvedés volt nekem, mert ez nem igaz
– árulta el a művész.
Az utolsó csepp a pohárban a tavaly őszi Dancing with the Stars volt, ami teljes embert kívánt, és egyszerűen nem tudtam a Fricska ügyeivel foglalkozni. Ő pedig ezt nehezen viselte. Ekkor megbíztam egy mediátort, hátha egy harmadik fél segít majd megtalálni a közös nevezőt. Hónapokig csak rajta keresztül beszéltünk, de nem vezetett eredményre, sőt, még nagyobb lett az ellentét. Nem maradt más választás, mint lezárni ezt a fejezetet
– mondta Papp Máté Bence, aki nem is beszél a testvérével a történtek után.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!