
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Hunyadi Donatella Kiszel Tünde lányaként már gyermekkora óta ismert a médiában, ám az édesapjáról mindig is szűk szavúan nyilatkozott a naptárdíva. Most azonban kivételt tett, amikor lányával a TV2 Titkok Ramónával című műsorban vendégeskedett. Lékai-Kiss Ramónának elárultak néhány részletet, hogyan is alakultak a családi viszonyok az évek során.
Erről nem nagyon szeretnék beszélni, mert mi közösen a kislányom édesapjával, Lukács László operaénekessel hoztuk meg a döntést, hogy nem beszélek róla a médiában, és nem is szeretne szerepelni. A médián kívül természetesen tartjuk a kapcsolatot, Donatella is rendszeresen beszél vele, sőt van egy nagy fia, Lacika, akit nagyon szeretünk és ő is minket. Gyakran jön is hozzánk
– kezdte gondolatait Kiszel Tünde.
Igen ő a féltestvérem, de én édes bátyámként tekintek rá
– egészítette ki édesanyja szavait Donatella.
Úgy ismerkedtünk meg, hogy éppen a karácsonyt ünnepeltük a keresztanyukámnál, amikor 7 vagy 8 éves lehettem. Egyébként a szűk családi köröm az édesanyámból és az ő testvéréből tevődik össze, akivel nagyon szoros a kapcsolatunk, ezért mindig nála ünneplünk. És ezen a karácsonyon egyszer csak bekopogtatott az ajtón egy akkor a 30-as éveiben járó, nagyon jóképű férfi, és közölte, hogy én vagyok a testvéred, ezért innentől kezdve veled leszek életed végéig, mindenben számíthatsz rám. Ez most már lassan 15 éve történt, és mi azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolunk
– mesélte az operaénekesnő.
Az is kiderült, hogy annyira szoros lett ez a testvéri kapcsolat, hogy közös nyaralásokat is szerveznek, sőt bátyja menyasszonyával is nagyon jól kijönnek. Ráadásul már a karácsony másnapját is együtt töltik.
Borítókép forrása: Hunyadi Donatella hivatalos Instagram oldala

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás