
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
Vasárnap Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence a Pocsolyába léptem című dalt vitték A Nagy Duett színpadára, az erotikával túlfűtöttprodukció pedig beindította a zsűri fantáziáját is.
Volt egy olyan rész, ami még András felnőtt filmes gyűjteményében sem volt meg
– kezdte viccelődve Lipta Claudia.
Nagyon beleéltétek magatokat, de hát egy friss apuka és egy édesanya, hogy máshogy viselkedne a színpadon
– vette át a szót tréfálkozva Hajós András.
Egyébként az újságíróknak mondanám, hogy én irigylem őket a holnapi címlapokért. A TV2 színpadán Lékai-Kiss Ramóna kefélésért könyörgött
– csipkelődött Kasza Tibi, majd kiemelte, hogy szerinte nem elegáns a szexuális párhuzamokra rámenni, ő mégis megteszi.
Azon gondolkoztam a produkció közben, hogyha egy sáros cipőtől így beindul a Rami, akkor hogyan reagál mondjuk egy retkes autóra
– tett rá még egy lapáttal az énekes.
A zsűri egyébként nagyon megdicsérte a párost, akiknek összesen 38 pontot sikerült bezsebelniük.

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból