
Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi
Hermányi Mariann a Hunyadi sorozat egyik főszereplője a TV2 Mokka stúdiójában árulta el pénteken dédelgetett álmát. Nagyon boldog lenne, ha munkássága a nemzetközi filmvilágban teljesedne ki.
Remélem, hogy karrieremen nagyot lendít majd Luxemburgi Erzsébet szerepe. Aki a rendezői változatot nézi, az tudhatja, hogy végig németül beszélek
– mondta a színésznő.
Ehhez kiváló partner Szász Attila rendező, az ő nevéhez fűződik a sorozat hatodik epizódja. A legnagyobb kihívás számára ebben a részben a több száz szereplő és rengeteg ló koordinálása és mozgatása volt, bár bevallása szerint a végére egészen megszokta és megszerette a nagy számú résztvevővel járó forgatagos forgatást.
A mostani, sötét, sokszor horrorisztikus hangulat jegyében megfilmesített epizódban egy technikailag rendkívül nehezen kivitelezhető jelenetben még arra is ügyeltek, hogy a Mariann szeméből patakzó vér minél élethűbb legyen, és ezért egy szinte láthatatlan csövet vezettek a színésznő szemei alá, amit egy segítő kézzel pumpált.
A rendező büszkén említette, hogy a magyar nézők szeretete mellett rendkívüli az érdeklődés a sorozat iránt a nemzetközi piacon, több nagy világszintű streaming szolgáltatóval már az értékesítés részleteiről tárgyalnak.
A Hunyadi sorozat legújabb része szombaton 19:55-től látható a TV2-n!

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna

Kiemelkedő nézettséggel tért vissza a Napló a TV2-re

Február 16-tól jön a Séfek Séfe 7. évada Tischler Petrával a TV2-n

Hatalmas hasasokat ugrottak a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi, videón a vizitorna

Ritka versenyautó parkolt le a TV 2 stúdiójánál, kiderült, kié

Így búcsúzott Szikora Róbert Fenyő Miklóstól

Így búcsúzott Dolly, Szikora Róbert és Novai Gábor Fenyő Miklóstól - videóval


