
Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett
A Farm VIP történetének egyik legnagyobb botránya bontakozott ki a műsor kedd esti adásában, miután a pirosak a szabályok adta keretek között megmagyarázhatatlanul sok ceruzát gyártottak egy feladat során. A két csapat ugyanannyi alapanyagot kapott, a terméseik között azonban döbbenetesen nagy volt a különbség.
Demcsák Zsuzsa rögtön faggatni kezdte a piros gárdát, Leó pedig némi győzködés után be is vallotta, hogy néhány ceruzát nem töltöttek meg teljesen.
Ekkor hatalmas dráma kezdődött, kígyót-békát kiabáltak egymásra az ellenfelek, Leó azonban próbálta más megvilágításba helyezni a tisztességtelen húzást.
Ezt csalásnak hívják, haver, kettőtől hat évig büntetik
– fakadt ki a büntetési tételek kiváló ismerője, Aurelio, indulatos megjegyzését pedig komoly derültség fogadta.
A botrányhős celebnél meglehetősen felment a pumpa, értetlenül állt az előtt, hogy egy felnőtt ember próbálta megindokolni a csalást, amiért mások börtönben ülnek.

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról

,,Nincs magánéletem, egy unalmas lány vagyok” - Kihívásokkal teli időszakát éli Kárpáti Rebeka

Esküvő a láthatáron? – így készül Hajdú Péter a nagy napra

Csuti és szerelme nagy lépésre készülnek: gyerekszobát építenek az otthonukban

Üldözték a Next Top Model Hungary döntősét, videó is készült az esetről