
Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására
Zuber Krisztián, művésznevén Inti életmód váltásba kezdett, Dobrády Ákos pedig kisfiával, Bendével tesz hosszú sétákat fittsége megőrzésére. A részletekről a TNT tagjai számoltak be a csütörtök reggeli Mokkában.
A nagy készültség leginkább életük egyik legnagyobb koncertjének tudható be.
Március 29-re készülünk, hiszen 30 évet foglalunk össze
- kezdte Dobrády Ákos rögtön egy pontosítással a beszélgetést. A zenésztársak szerint remekül vannak.
Kicsattanó állapotban vagyunk, nincsen semmi probléma. Kondiban vagyunk, járunk edzeni, így készülünk a koncertre.
- mondta büszkén Inti, akinél a megfelelő étrend kulcsszerepet játszik.
Nagyon sok zöldséget eszem, de a húst azt nem tudom elhagyni. Abszolút ragadozó vagyok, a húsra nekem szükségem van. Az alkoholfogyasztást is visszaszorítottam, most egyáltalán nem iszom.
Dobrády Ákos még dietetikus segítségét is kérte életviteléhez.
Harminc felett már ugye, nehezebben adja le azokat a kilókat az ember, amiket összeszed az ünnepek alatt. Úgyhogy követek egy étrendet és sportolok
- osztotta meg az énekes, akinek az elmúlt heteit vírusos betegség is nehezítette.
A koncert több mint kétórás lesz, meglepetésvendégekkel és különleges elemekkel fűszerezve. Úgy érzik egyrészről, hogy az elmúlt 30 év elröppent, tükörbe nézve viszont látják az idő múlását.

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese