
Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez
Öt hétnyi kiképzés után elérkezett a végső megmérettetés ideje, a döntő hete a Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityjében, A kiképzésben. Az elmúlt hetekben a Hunyadi rajt Oravecz Kristóf százados, a Kinizsi rajt Farkas András törzszászlós, a Bocskai rajt Nagy Ádám zászlós és a Dobó rajt Molnár Attila főtörzsőrmester mindenre felkészítette, hogy a csapatokra váró utolsó, minden eddiginél keményebb kihívásokat mindenki sikerrel vegye.
A négy rajnak körmérkőzéses rendszerben, komplex harcászati bevetéseken kell megküzdenie egymással, amelynek végén a legjobb csapat automatikusan a pénteki döntőbe jut, a leggyengébben teljesítő pedig kiesik a versenyből. A második és harmadik helyezettre egy tizenegy elemből álló katonai akadálypálya vár a csütörtöki napon, hogy kiderüljön, melyikük lehet ott a végső megmérettetésen.
A még tizenhét versenyben lévő honvédnek minden eddig megszerzett tudására, fizikai és mentális erejére, taktikai érzékére, ügyességére és kitartására szüksége lesz, hogy raját győzelemhez juttassa. A pénteki döntőt követően a győztes csapat tagjai 20 millió forint összértékű díjazásban részesülnek, egy Gripen repülésen is részt vehetnek, és lehetőséget kapnak, hogy a MH területvédelmi tartalékos állományába tartozzanak.
A nézők minden hétköznap este szurkolhatnak kedvenc csapatuknak a tévé képernyője előtt, de a döntő napján, március 7-én 15 órától személyesen is találkozhatnak a kiképzőkkel, valamint a versenyzőkkel a Magyar Honvédség Kiképzés napján. A Bálna Honvédelmi Központban játékos programokkal készülnek a szervezők, ahol virtuálisan, vagy akár valóban le lehet győzni a kiképzőket és a rajok tagjait.
A kiképzés – döntő hét március 3-tól minden hétköznap este a Kincsvadászok után a TV2-n!

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó

Így találkozott várandós lányával Szandi, szem nem marad szárazon – Videó

Meghalt Kovács László

Bondár Anna nagy lehetősége: bosszút állhat Olijnyikován

Az MLSZ a következő idénytől bevezeti az osztályozót az NB I-ben

,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető