
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
A kritikusok elismerése után, a nézők körében is óriási sikert aratott a Hunyadi sorozat, az első 3 részt ugyanis közel 1 millióan látták. A népszerű, magyar alkotásról Dudás Viktor filmszakértő beszélt a keddi Mokkában.
Egy kiváló irodalmi alapanyagból egy nagyon-nagyon jó televíziós sorozat készült, ami azt gondolom, hogy sikert fog aratni az egész világon
– árulta el a szakértő és kiemelte, hogy az Oscar-díjon 6 olyan film is megjelent, amelyben jelentős volt a magyar részvétel, hiszen hazánk a filmgyártás egyik nemzetközi központja.
Ráadásul az alaptörténet, hogy akinek köszönhetően a harangok megszólalnak délben, ez egy olyan történet, amit el kell mesélni a világnak
– magyarázta Dudás Viktor, emellett pedig méltatta az alkotás történetmesélési fordulatait és építkezési folyamatait, amelyek képesek a képernyő elé szegezni a nézőt.
Mint kiderült, 3000 honfitársunk dolgozott aktívan a produkcióban, csaknem 170 napig forogtak a kamerák, valamint 4 rendező munkájának köszönhető a népszerű sorozat.
Nagyon minőségi és figyelemre méltó produktum
– illette elismerő szavakkal Dudás Viktor a filmet, valamint a színészi alakítást.
A szakértő a beszélgetés végén említést tett arról, hogy még Hunyadi Mátyás életéből lehetne egy a világ számára is érdekes sorozatot gyártani.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel