
Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd
Elsőként Blága Tünde távozott a Farm VIP idei évadjából, ami a sárga csapat egyik tagját, Pumped Gabot is megviselte, mivel ő már az első napon kinézte magának a szépségkirálynőt. Mindez azonban nem tartott sokáig.
A Farm VIP pénteki adásában Aurelio, Pumped Gabo, Szalontai Szilvi és Leo a melegházban kapott feladatot, ám a két fiatal a tőlük megszokott módon most sem vitte túlzásba a munkát.
Gabo szerint nincs vesztegetni való idő, fel kell venni a ritmust. El is árulta Szilvinek, hogy éjszakáit gondolatban vele tölti.
Tegnap is rólad álmodtam. Itt a Farm VIP-ben gyorsan történnek az események
- mondta a testépítő influenszer arra reagálva, hogy a modell szerint túl gyorsan vált kiválasztottjai között.
Gaboék nem az én ligám. Stílusukban, hozzáállásukban, nyegleségükben teljesen távol áll tőlem ez a fajta mentalitás
- árulta el az egykori szépségkirálynő, aki nem veszi komolyan a fiú közeledését.
A piros csapat tagjai elmesélték játékostársaiknak a kertészkedés élményeit, főleg Szilvi nem tetszését fejezte ki, amiért gyakorlatilag Leoval neki kellett megoldania az ültetést. Annak hallatán, hogy Aurelio is ott volt a melegházban, Kiara Lord meglepő kijelentést tett ki.
Nagyon sajnáltam, hogy nem én mentem le, én szeretek Aurelioval kokettálni
- jelezte szimpátiáját a felnőttfilmes díva, akit lehet nem sok választ el attól, hogy a tettek mezejére lépjen.

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett