
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Harrison Ford fél évszázadot átölelő karrierje számos sikerprodukcióval írta bele magát a filmtörténelembe. Legismertebb szerepei a vagány, cinikus űrpilóta, Han Solo a Csillagok háborúja sorozatban, és Dr. Henry „Indiana” Jones Jr. az Indiana Jones-filmekben. Leghíresebb szerepei mellett elképesztő karrierutat futott be.
Azon kevés színészek egyike, aki az ötvenéves pályafutása alatt minden évtizedben több száz millió dollár feletti bevételű filmet tudhat be
- emelte ki Dudás Viktor.
Hozzátette, hogy az igazán ikonikus karakterű színész mindezek ellenére nem szereti a rivaldafényt.
Abszolút egy rendszeren kívüli figura. Különc, aki a színfalak mögött egy nagyon kedves, szívélyes úr
- árulta el a szakértő.
Harrison Ford pályafutásában is voltak nehézségek. Mivel kezdetben nem volt elégedett a felkínált szerepekkel, hivatásos áccsá képezte saját magát, hogy jobban el tudja tartani akkori feleségét és két kisfiát. Helyi könyvtárból kölcsönzött szakkönyvekből sajátította el a mesterséget, ráadásul néhány asztalosmunkája ma is Hollywood Hills környékét díszíti.
Isten áldotta tehetség, akit férfias karaktere, egyedi orgánuma révén méltón jegyzik a 250 filmet tartalmazó Amerikai Filmkönyv második helyén - emelte ki Dudás Viktor.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát