
Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval
Hétfő este elkezdődött a Berlinale, azaz Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a világ egyik legelismertebb A kategóriás filmfesztiválja.
Az esemény részeként megrendezett gálán humanitárius elkötelezettségükért tüntettek ki művészeket, ahol olyan világsztárok is megfordultak, mint Antonio Banderas, Bob Geldof vagy Diane von Fürstenberg.
A hírességeket felvonultató, hatalmas sikernek örvendő rendezvényre a Mandoki Soulmates is meghívást kapott.
Az estéről Leslie Mandoki egy képet tett közzé hivatalos Facebook-oldalán, amelyen Bob Geldof, ír énekes társaságában látható.
Azt kutattuk, hogyan találjuk meg az elveszett iránytűt, amely remélhetőleg kivezet bennünket ebből a válságos labirintusból
– írta a Kossuth-díjas zenész bejegyzésben, valamint hozzátette, hogy Antonio Banderasszal és Diana von Fürstenberggel együtt ünnepelték a nők szerepvállalását, „a filmművészethez, a fotográfiához, a művészethez és a divathoz való hozzájárulásukat, valamint a béke iránti elkötelezettségüket”.
A posztból emellett kiderült, hogy a neves művészek egyebek között azt is megvitatták, hogyan fognak harcolni „egy jobb világért ezekben a nehéz és kihívásokkal teli időkben”.

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott