
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
A Séfek Séfe, amelyben izgalomból, humorból és feszültségből sosincs hiány, nem csupán a versenyzők küzdelméről szól hétről-hétre, hanem az őket vezető séfjeik kőkemény munkájáról is, akiknek iránymutatásával megpróbálják magukból kihozni a legjobbat, igyekezve minél többet fejlődni a közös út során. Mert a végén csak egy dolog számít, hogy a 6 fős csapatok tagjai közül kinek a nevét mondja majd ki Ördög Nóra, vagyis, hogy ki lesz az, aki a magasba emelheti a győztesnek járó trófeát.

Az eddigi 6 szériából 2 alkalommal Wolf András vitte sikerre versenyzőjét, amire roppant büszke, és sokat köszönhet a műsornak. Ám ahogy minden korszak lezárul egyszer, így saját döntése alapján András mostantól száz százalékig a munkájára koncentrál, így az induló forgatásokon tőle már nem kapnak a továbbjutást jelentő késekből a mindenre elszánt jelentkezők. Helyét Tischler Petra veszi át, aki nagyon izgatottan várja a közös munkát a stáb minden tagjával. András pedig a csatornától, illetve séftársaitól is kölcsönösen jó viszonyban válik el.
Tischler Petrának a Nobuban indult szakmai pályafutása, aztán megfordult Angliában és az Egyesült Államokban is, majd itthon a Costes Downtown sous chefjeként csapatával megszerezték Magyarország 5. Michelin csillagát. Ezt követően jött a Budaörsi Halpiac, ahol operatív vezetőként erősítette a teamet. Ma privát séfként építi vállalkozását, Szekszárdon él, gyümölcsöse és veteményese van. A fenntartható, pazarlásmentes életmód, és a bio alapanyagok használata elsődleges szempont számára a munkája során. A helyszínen kialakított grillkonyhájában is ezek a szabályok uralkodnak.

Két alkalommal is szerepeltem már korábbi évadokban egy-egy tematikus adásban, egyáltalán nem idegen számomra a stúdió, és jól ismerem a 3 séfet is. Hasonlóan állunk a szakmához Fricivel és Gáborral, ezért emiatt is nagyon-nagyon gördülékeny lesz szerintem az elkövetkező néhány hét. Jó trió leszünk minden szempontból, a bejövő női energiák új színeket visznek majd a műsorba, várom a forgatásokat. Jó hangulatú, humorral teli felvételi napok előtt állunk, izgatott vagyok. A felkérésnek nagyon örültem, mindig is volt bennem egyfajta exhibicionizmus, annak pedig külön örülök, hogy azt a szemléletmódot, amelyben én létezem szakmailag, a TV-n keresztül szélesebb körben is át tudom majd adni. A versenyzőimmel való közös munka és a kiválasztásuk során is elsődleges szempont lesz, hogy fontos legyen számukra a szakma és az alapanyag iránti alázat és az, hogy tudják magukat alárendelni a csapatnak. Részemről pedig szeretnék nagyon humánusan hozzáállni az emberekhez, szerintem jó team leszünk!
– mondta el Tischler Petra.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?