
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Imádják a farsangot, idén hippi jelmezbe öltöztek, erről meséltek a kedd reggeli Mokkában.
Az a sztori érdekessége, hogy most már az elmúlt években tradíció lett, hogy az edzőteremben csinálunk egy jó kis farsangi bulit
- kezdte Bárdosi Ildi, aki szerint már el kell űzni a telet.
Azt tapasztalja, hogy a felnőttek nehezen adják át magukat a beöltözésnek, ezért küldetésének tekinti a jelmezbe bújás hirdetését.
Bárdosi Sanyi abszolút partner az efféle bulikban. Elmondása szerint fontos számukra a közösségépítés, amelynek az edzések mellett fontos része a közös kikapcsolódás.
Mindent bevállal. Próbálja azért önmagát megvalósítani a különböző szerepekben, de a lényeg a jó hangulat.
Picit az is benne van, hogy csináljuk magunkból bohócot
- vallja Sanyi, aki számára nincs cikis helyzet.
A gyerekek ebből a buliból most kimaradtak, de a bolondozás mindennapjaik meghatározó része, ami segít átlendülni a hétköznapi rohanás fáradalmain.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama