
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje
Szombaton, életének 48. évében tragikus hirtelenséggel meghalt Nagy Ervin filozófus, újságíró, politikai elemző – közölte a Mandiner.
Nagy Ervin tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2003-tól aktívan politizált, 2005–2006-ban főszerkesztő-helyettese volt a Kárpát-medencei Magyarok Lapjának.

Fotó: Nagy Ervin - filozófus / Facebook
Alapítója, alelnöke, majd választmányi elnöke volt a Jobbiknak, 2006-ban pedig a Harmadik út – MIÉP–Jobbik szövetség képviselőjelöltjeként indult a XII. kerületi választókörzetben. A párt irányvonalával később nem értett egyet, ezért 2008-ban több alapítótársával együtt kilépett a formációból.
Nagy Ervin a XXI. Század Politikai Intézet kutatója, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem filozófia tanszékének előadója is volt. 2010 óta rendszeresen publikált a Magyar Hírlap, a Pesti Srácok, valamint a Mandiner hasábjain. 2018 óta a Hír TV vitaműsorainak állandó szereplője, 2024-től a Mandiner újságírója volt.
Három gyermek édesapja, valamint az erdélyi árvaházak kitüntetett anyagi támogatója volt.

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton