
„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára
Szélsebesen közelítünk a tavaszi napéjegyenlőséget jelentő bűvös dátum felé, amely Magyarországon egész pontosan március 20-án, 10 óra 1 perckor következik be. Azt azonban már egy ideje így is tapasztalhatjuk, hogy egyre korábban van napkelte, és mindig egy tyúklépéssel később napnyugta.
Február végén már reggel fél hét előtt virradni fog, és csak este fél hat után kezd sötétedni, ami azt jelenti, hogy a nappalok már tizenegy óra hosszúságúak lesznek, vagyis közel másfél órával lesz tovább világos, mint most, a hónap elején – írta szombaton az Időkép.

A fotó illusztráció: MTI/Varga György
Minél északabbra haladunk, annál érzékelhetőbb lesz a különbség: Villányban például 80 perccel és 53 másodperccel tart majd tovább a nappal február 28-án, mint február 1-jén, Aggteleken viszont még ennél is többel, 89 perccel és 4 másodperccel később megy le a nap.

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!

Megtörte a csendet T. Danny, így reagált a drogbotrányra

Sürgősségire került a TV 2 arca, éppen egy új műsort forgattak

Összeomlott Ádám Attila a TV 2 élő show-ja alatt, Herceg Erika rohant fel hozzá a színpadra

Leslie Mandoki a berlini fal leomlásának évfordulóján üzent

Hat éve vár a pillanatra Herceg Erika, végre teljesült a vágya

Peter Srámek új lemezzel tér vissza

Lékai-Kiss Ramóna kimondta: "Akasztják a hóhért"

Gyógyszer helyett: 5 immunerősítő étel, ami ott lapul a konyhánkban

10 milliót kell fizetnie a TV 2-nek, több százezer néző láthatta, ami adásba került péntek este

Gyászol a Budapesti Operettszínház: Lesújtó hírt tettek közzé szombaton