
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Alig egy napja jelentette be Szabó Ádám, hogy végre édesapa lesz. Az örömhírt feleségével, Jenniferrel együtt hozták a nyilvánosságra. Ám a Mokka csütörtök reggeli adásában elárulták azt is, hogy miről kellett dönteniük a gyermekvállalás előtt.
A születendő baba egészsége volt számukra a legfontosabb. Ezért csak akkor vágtak bele a babaprojektbe, amikor mindketten egészségesek voltak. Jennifer arcüregciszta műtéten esett át, és a felépülése után már könnyed szívvel határozta el, hogy édesanya lesz. Noha Szabó Ádámnak nem volt konkrét egészségügyi problémája, ám mégis egy döntő lépésre szánta el magát.
Egy éve a dohányzással, az alkoholizálással, mindennel felhagytam, Úgy gondoltuk, hogy az egy év tényleg elegendő ahhoz, hogy egy olyan életet adhassunk a kisgyermekünknek, ami tényleg egy egészséges életmód után következik
- mesélte az énekes, aki valóban úgy érzi, hogy felkészült az apaságra.
Kisfiuk érkezését nagyon várja már a házaspár. A külső feltételeket is igyekeznek megteremteni ehhez, így ajövő héten már el is kezdődik a házuk belső átalakítása és felújítása.
A munkálatok bizonyosan befejeződnek, mire kisbabájuk megszületi. Így nem marad más, minthogy megéljék életük legszebb pillanatait.
Szerencsés vagyok, a szakmámban hétvégén vannak fellépések, és nagyon sokat tudok majd lenni velük
- mondta az énekes, aki aktív részese szeretne lenne a kisfia életének is.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!


