
Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő
Iszonyú megpróbáltatásokon ment keresztül Horváth Éva, miután tavaly Balin motorbalesetet szenvedett. A lába öt helyen eltört, a sípcsontja és a bokája is teljesen kifordult. Az indonéz szigetországban történt műtét után hazarepült Magyarországra, és ismét átesett egy beavatkozáson. A gyönyorű modell korábban a Tények Plusz műsorban is mesélt a megpróbáltatásairól.
A sérülés súlyossága miatt várhatóan hosszú időbe telik a modell felépülése. Ám ő az orvosi tanácsok szerint kitartóan tornáztatja a lábát, amennyire lehetséges.
Így kezdődött minden. Első napom a felfüggesztés nélkül
– mondta a közösségi oldalán korlátozott ideig látható történetében, ahol jól látható, hogy már a beteg lábát szépen fel tudja emelni az ágyról. A körülményekhez képest gyógyulásának üteme igazán reménykeltő, hátha a javulás következő fázisa is hamarosan elérkezik.
Kedden délután azonban aggasztó híreket osztott meg a kétgyermekes modell közösségi oldalán. A sérült lábán fertőzés alakult ki, ami egyelőre késleteti a megfelelő rehabilitáció elindítását is.
A legfontosabb pillanatnyilag az, hogy a gyulladást megszüntessék a szervezetében. Így rengeteg antibiotikumot és fájdalomcsillapítót szed.
Mindennap a kötözésnél derül ki, hogy milyen állapotban van a sebem. Az orvosok és én is százszázalékosan arra koncentrálok, hogy az a baktérium eltűnjön
- mesélte a közösségi oldalán közzétett videójában.
Fotó: Horváth Éva Hivatalos Instagram Oldala Címlapfotó: TV2 Mokka

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja