
Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen
Míg ifjú az ember, addig önfeledten ünnepli a születésnapját. Ám ahogy egyre csak telnek az évek, majd az évtizedek, egyre tartózkodóbb, és talán már nem jelent óriási örömet az egyre több gyertya a tortán. A csütörtökön 60. születésnapját ünneplő Csonka András sem volt ez alól kivétel.
Minden kerek évfordulónál teljesen padlón voltam, belegondolva, tényleg abnormális, hogy 30-nál mit akartam, vagy mi volt a bajom ezzel
- mondta derűsen Csonka András a Tények Plusz csütörtöki adásában, aki mára korántsem gondolkodik így. Nem gyötrődik azon, hogy mi van mögötte és nem aggodalmaskodik azon sem, hogy mi vár rá. Ezek felesleges energiát vesznek el. Ehelyett annak örül, ami éppen van.
A születésnapján pedig nem mindennapi boldogságban volt része úgy, hogy egyáltalán nem is számított rá. A barátai izgalmas meglepetéssel készültek. A színpadra éppen pizsamában kilépő színészt színes lufik kíséretében tapssal köszöntötték. Csonka András nem tudta leplezni a csodálkozását, de a meghatódottságát sem. Különleges pillanat volt, ahogy a barátai együtt ünnepelték őt. Till Attila a közösségi oldalán a szívhez szóló percekről egy videófelvételt is közzétett.
Címlapfotó: Till Attila Hivatalos Instagram Oldala

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet