Nagyházi Lőrinc már 10 évesen dolgozott, majdnem külföldön maradt

A kincsvadász pályája izgalmasan indult.

Tenyek.hu

2025. január 20., hétfő 09:49

Vágólapra másolva!

Üde színfolt a hazai televíziós műsorok kínálatában a Kincsvadászok című produkció, ugyanis mindig tartogat meglepetést, humort és izgalmat. Ám emögött ott lüktet a műtárgyak iránti szenvedély, a múlt és a kulturális értékek tisztelete. A műsorban szereplő szakértők és műtárgykereskedők pedig természetesek és fesztelenek, akik egy különleges varázslatot teremtenek. A néző mintha ott lenne, személyesen átélné a pillanatokat és régi ismerősökként elegyednének beszélgetésbe a kincsvadászokkal.

Ez azonban igazi varázslat, mert ugyanez az érzés uralja el az embert, ha a képernyőn kívül is alkalom adódik a valóságos találkozásra. Nagyházi Lőrinc az egyik kincsvadász, noha a nagymúltú Nagyházi Galéria és Aukciósház vezetője, egy rendkívüli közvetlen, hétköznapi és barátságos személyiség, aki a tenyek.hu-nak elárult néhány személyes részletet az életéről.

Nagyházi Lőrinc beleszületett a műtárgykereskedelembe, aminek nyitánya még nagyapjához köthető. De az igazi áttörést néhai édesapja Nagyházi Csaba hozta el, aki először egy kisebb régiségkereskedést nyitott, majd 1984-ben megalapította a Nagyházi Galériát és 1994-ben az aukciósházat Budapest szívében. A régi korok tárgyainak szépsége Lőrincet is megérintette, de egy ideig kérdés volt, hogyan lesz tovább.

Már tízéves koromtól dolgoztam a családi vállalkozásban, piacokra is jártam árulni, amiért még zsebpénzt is kaptam. Szerettem, érdekelt. Gyermekkoromban például furcsa volt, amikor a barátaimhoz átmentem, hogy ott nem volt régi, mintás bútor, csak új. Tizenhat évesen döntöttem el tudatosan, hogy ezt szeretném majd folytatni én is

- mesélte, ugyanis izgalmasnak találta ez a világot.

Ha pedig már meghozta a döntést, akkor nem elégedett a kevéssel, a lehető legtöbbet akarta megtanulni a szakma fortélyairól. Így az egyetemi tanulmányait Londonban végezte.

Azért mentem a brit fővárosba, mert ekkor egész Európában csak itt volt műkereskedelem szak. Ez több mint tíz éve még kuriózumnak számított, mert nagyon kevesen rendelkeztek műkereskedelem diplomával. A képzés jogi, művelődéstörténeti és közgazdaságtani ismereteket is magában foglalt. Egyszerre volt professzionális és lényegre törő

- fogalmazott Lőrinc, aki a világ egyik legnevesebb aukciósházánál a londoni Sotheby’s-nél volt gyakornok.

A műkincskereskedelem lenyűgöző és vérpezsdítő centrumában más szemszögből látta meg a már jól ismert világot, és az ott megismert új irányokat Magyarországon is meghonosította.

Angliában rendkívüli hangsúlyt fektetnek a kortárs művészetre, ami a mai alkotók felfedezését és megismertetését is jelenti. Lőrinc például ennek hatására nyitotta meg a kortárs galériát az aukciósház szomszédságában. A kint szerzett tapasztalatainak köszönhető az online aukció gyakorlatának az átvétele is, amit először a Nagyházi Galéria és Aukciósház szervezett meg itthon.

Lőrinc elárulta, hogy gyakornokként egy szokványosnak korántsem mondható feladatot is el kellett végeznie.

2013-ban a Sotheby’shez került egy náci kereskedő által felhalmozott gyűjtemény. Lőrinc számára felkavaró élmény volt, hogy a diktatórikus rendszerben elkobzott képek múltját kutathatta úgy, hogy közel 70 éven át senki sem tudta, hogy ez létezik még, egyáltalán túlélték-e a XX. századot.

A kincsvadász közel négy és fél éven át élt Londonban, és majdnem ott is maradt. Megfordult a fejében a Sotheby’s-nél folytatja tovább.

Az állásra körülbelül 2000-en jelentkeztek, köztük én is. Túl is jutottam két fordulón, ám az utolsó körös interjúnál megköszöntem a lehetőséget és visszavontam a jelentkezésemet. Igazából sohasem tudom meg, hogy felvettek-e volna vagy sem? Az utolsó körre már csak 20-an maradtunk, már az is szép eredmény volt, hogy eddig is eljutottam

- elevenítette fel az emlékeket, és elmondta azt is, hogy miért döntött így.

Magyarország, az otthonosság érzésének, a család és a barátok közelségének a hiányával nem akart együttélni.

Igazából rosszul lettem a gondolattól, hogy nekem kint kelljen élnem, és nem itt. A Sotheby’s-hez is igazából azért jelentkeztem, mert kíváncsi voltam, hogy sikerül-e oda bejutni. Ez műkereskedelem csúcsa, ennél feljebb nincs. Valójában még én sem hittem el, hogy odáig eljutok. Amikor úgy tűnt, hogy nem szórnak ki, akkor egy kicsit megijedtem. Jó, de én itthon szeretek lenni. Család, barátok minden Magyarországon van. Pedig hozzáteszem, hogy az egyetem alatt imádtam ott élni, nagyon jó volt a társaság is, de ezt életvitelszerűen már nem tudtam volna elképzelni

- mesélte Lőrinc.