
„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára
A Kincsvadászok keddi adásába egy különleges darab érkezett, az egyik tulajdonos, Dezső ugyanis egy eljegyzési gyűrűt szeretett volna eladni, ami egy baki miatt sosem tölthette be valódi szerepét.
Egy nagyon különleges ékszerrel érkeztem, ezt a férfi általában akkor adja szíve hölgyének, amikor úgy érzi, hogy a kapcsolatuk elérte azt a szintet, hogy továbblépjenek
– árulta el az eladó.
Mint kiderült, Dezső a darabot egy hagyatékból vette, mellyel barátnője kezét szerette volna megkérni, a gyűrű azonban nagy lett.
Azt mondta az ékszerész, hogy túl szép... és nem érdemes hozzányúlni
– magyarázta azzal kapcsolatban, hogy miért nem vetette be az ékszert.
Megyesi Balázs ezt követően megvizsgálta az egyedi, zafírral és briliáns kővel díszített darabot, amit korábban már valaki nagyon igényesen felújított.
A gyűrűt végül Nagyházi Lőrinc vásárolta meg 175 ezer forintért.
Korábbi tartalom:

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!

Megtörte a csendet T. Danny, így reagált a drogbotrányra

Sürgősségire került a TV 2 arca, éppen egy új műsort forgattak

Összeomlott Ádám Attila a TV 2 élő show-ja alatt, Herceg Erika rohant fel hozzá a színpadra

Leslie Mandoki a berlini fal leomlásának évfordulóján üzent

Hat éve vár a pillanatra Herceg Erika, végre teljesült a vágya

Peter Srámek új lemezzel tér vissza

Lékai-Kiss Ramóna kimondta: "Akasztják a hóhért"

Gyógyszer helyett: 5 immunerősítő étel, ami ott lapul a konyhánkban

10 milliót kell fizetnie a TV 2-nek, több százezer néző láthatta, ami adásba került péntek este

Gyászol a Budapesti Operettszínház: Lesújtó hírt tettek közzé szombaton