
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Szinte észrevétlenül változott meg az ember az elmúlt évtizedeken során. Az eredmény már centiméterekben és kilogrammban is mérhető. A mai ember magasabb és súlyosabb, mint a 100 évvel korábban élt elődei.
Lewis Halsey professzor vezetésével a WHO-t bevonva végzett egy nemzetközi felmérést. Kiderült, hogy 1900 óta a nők 1,7 centiméterrel magasabbak és 2,7 kilogrammal nehezebbek. A férfiaknál a testmagasságban 4 centiméter a különbség, viszont már 6,5 kilogrammal súlyosabbak. Vagyis az erősebb nemnél a növekedés kétszer akkora, mint a nőknél.

Fotó: Shutterstock
A testméretek változásának okaként egyértelműen az életkörülmények pozitív átalakulását jelölik meg a tudósok, például a megfelelő mennyiségű és tápanyagdús élelmiszer fogyasztását, a járványok visszaszorulását és a jobb környezet kialakítását. Kitérnek arra is, hogy a nők magasságának és súlyának növekedése miért marad el a férfiakétól. Azt valószínűsítik, hogy a terhesség és a szoptatás többlet energiaigénye okozza az eltérést – számolt be a The Guardian.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát