
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
A világhírű magyar zenész pályafutása során mindig is egy hírnök volt, aki a zene eszközén keresztül a társadalmi problémákra igyekezett felhívni a figyelmet. Leslie Mandoki noha már a 72. évét tapossa, a fiatalos lendülete nem kopott meg. Az elmúlt év májusában megjelent albumaa Memory of Our Future azon túl, hogy óriási sikert aratott világszerte, a jelenkori visszásságokat és ellentmondásokat járja körül leplezetlen őszinteséggel. A Mokka hétfő reggeli adásában maga a zenész mesélt arról, hogy ő mindig is egy forradalmár volt.
Egy ilyen lázadó lélek voltam, szabadelvű zenész voltam mindig. És azért nem volt soha magyar útlevelem, mert a kommunisták olyan komolyan vettek, hogy nem engedtek ki, aztán nem engedtek vissza. Henry Kissinger kitüntetett azért, mert olyan sokat visszabeszéltem a kommunistáknak. Mindig ilyen voltam, és ilyen maradok
– fogalmazott Leslie Mandoki, aki szerint a világ ma a krízisek labirintusában van és elveszett az iránytű. A muzsika pedig nem más, mint az iránytűkeresés aláfestő zenéje.
A problémákra való figyelemfelhívás mellett fontos küldetésének tekinti, hogy az egymásnak feszülő felek között megkezdődjön a párbeszéd, a tulajdonképpeni hídépítés. Az egyik legnagyobb baj forrásának a közösségi médiát tartja jelenleg, hiszen ez táptalaja a gyűlöletbeszédnek és a viszálynak.
Ezt szeretnénk a zenénkkel visszahozni, ha valaki más nézeten van, az nem az ellenséged, hanem valaki, aki másképp látja a világot. Meg lehet egymást győzni, lehet tanulni egymástól
– mondta a zenész, aki igazi idealistaként továbbra hisz abban, hogy a szebb és a jobb világ valóban eljöhet.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama