
„Nem tudom megmagyarázni, miért, de hívogat” – Dulin Metta bevallotta, Dubaj lehet az új otthona
Úgy látszik, hogy van megoldás korunk rettegett betegségei ellen. A szellemi leépüléssel is járó demencia, az Alzheimer-kór vagy Parkinson-kór igenis kivédhető megfelelő táplálkozással.
A Cambridge-i Egyetem professzorai Barbara J. Sahakian és Christelle Langley arra a felfedezésre jutottak, hogy egyes gabonatípusok potenciálisan növelhetik az agy szürkeállományának a mennyiségét. Minél több van belőle, annál jobbak a kognitív funkciók - írta meg a New York Post.

Fotó: Shutterstock
A kutatások szerint a müzli, a korpa, a búza és zab esetében mutatható ki ez a pozitív hatás rendszeres fogyasztás esetén. A rostban, B és E vitaminban gazdag teljes kiörlésű gabonák pedig tovább csökkentik a szellemi hanyatlás kockázatát. Például a magvakkal és diófélékkel kevert müzli megfelelő fehérjeforrást is biztosít a szervezet számára, ami még az izomzatot és a csontokat is erősíti.
Sahakian azonban arra figyelmezet, ha lehet a müzlit hozzáadott cukor nélkül fogyasszuk, lehetőleg áfonyával félzsíros tejjel, esetleg zsírmentes joghurttal.

„Nem tudom megmagyarázni, miért, de hívogat” – Dulin Metta bevallotta, Dubaj lehet az új otthona

Demcsák Zsuzsa fia miatt utazott egy másik országba: ez történt a nagy találkozáson

Tóth Gabinak már csak egy versenyzője van talpon a Megasztárban - így készül az élő show-ra

Schumacher családjába házasodik a magyar autóversenyzés csillaga, Keszthelyi Vivien

Megszületett Sydney van den Bosch kislánya - Fotó

"Semmi keresni valónk nincs egymás mellett" - már biztos a válás a Házasság első látásra párjánál

Felfoghatatlan veszteség érte a gyászoló Republic együttest

Ne hagyjátok ABBA! A zsűri is dalra fakad a Sztárban Sztár All Stars következő adásában

Dubajba indult Rubint Réka és lánya, de a reptéren ragadtak: így töltötték a várakozást!

„Fú, de sz*r ez!” – kiakadt a Megasztár próbáján Marics Peti mentoráltja

Erre senki sem számított! Saját műsort kap Aurelio a TV2-n: íme a részletek!

Így telt P. Diddy 56. születésnapja a börtönben: ezt kapta reggelire a rapper a rácsok mögött