
Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett
A pénteki Kincsvadászok műsorába egy egészen elképesztő darab érkezett, melynek értéke akár a 2 millió forintot is meghaladhatja.
Az eladó ugyanis egy 1950-es évekbeli, válogatott focicipőt vitt magával, ami feltehetően az Aranycsapathoz is köthető volt, ezért tulajdonosa 200 ezer forintért szeretett volna megválni tőle.
Megyesi Balázs a lábbelit megvizsgálva arra jutott, hogy önmagában nem egy drága dolog, ezért valódi értékét a hozzáadott legenda, kultikus személy adná.
A műtárgyszakértő azonban kiemelte, ha lenne hozzá dokumentum, hogy kié volt, hol játszott vele, azzal a csillagos égig is elmehetne a cipő ára.
Ez lehet 20 ezer is, 200 ezer is és 2 millió is
– magyarázta Megyesi Balázs.
A műtárgyért végül Nagyházi Lőrinc egy 60 ezer forintos ajánlatot tett, amit tulajdonosa nem fogadott el, viszont élt a műtárgykereskedő által felajánlott segítséggel.

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese