
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A döbbenet és a rémület lett úrrá csütörtök délelőtt sok ezer gyermeken és szülőn, ugyanis egymás után érkeztek a hírek, hogy több iskolában bombariadó van. Az eddigi adatok alapján már több, mint 260 iskola kapott email-en fenyegető levelet, ami miatt a tanítást megszakították és biztonságos helyre terelték a gyermekeket. Sok diákért a szülők rohantak az iskolába.
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó fia és lánya is nehéz perceket élt át, az iskolájukat is megfenyegették. A gyerekért édesanyjuk Bárdosi Ildikó sietett.
Az iskola figyelmeztetését megelőzte nálunk az egyik vendégem hívása, aki éppen Sankóék iskolájával szemben lakik. Kérdezte, hogy mi folyik a sulinkban, mert a szülők fejvesztve viszik el az épületből a gyermekeiket. Rohantam én is rögtön, jöttek velem szembe a szülők, kézen fogva gyerkőcükkel, akkor tudtam meg, hogy bombariadó van. Görcsbe rándult a gyomrom, mindannyian nagyon megijedtünk!
– nyilatkozta a birkózó felesége a Borsnak.
Kiderült, hogy a gyerekek is nagyon megrémültek, csakúgy, mint sok-sok diák még az országban. Bárdosi Ildikót rendkívül megviselték a történtek, és bízik abban, hogy meg fogják találni a felelőst.

Fotó: Mokka archív

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát