
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Házasság első látásra hétfői adásában a párok egy részének már döntenie kellett arról, hogy folytatják-e közös útjukat vagy felbontják eljegyzésüket.
Geri végül a nem folytatás mellett döntött, ami után kicsit elszabadultak az indulatok, ugyanis a lány megdöbbentő dolgot tett.
Eddig mindig a szívem alapján döntöttem… úgyhogy most próbálok az eszemre hallgatni
– magyarázta a feleség, miközben lehúzta a gyűrűt az ujjáról.
Szeretném ezt a házasságot befejezni veled
– mondta ki nyíltan a lány, majd az ékszert a vízbe hajította.
Reni ennek ellenére bevallotta, örül, ha csupán egy kis ideig, de feleség lehetett, valamint azt is hozzátette, hogy sokat tanult Geritől.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát