
Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat
Pataky Attila, az EDDA legendája és felesége, Orsi a keddi Mokkában meséltek a karácsonyi előkészületekről.
A beszélgetés elején szó esett asztalon lévő gyönyörű koszorúról, amire az énekes nagyon büszke, mivel felesége és anyósa készítette.
Attila emellett lerántotta a leplet új hagyományukról, miszerint hetente, amikor meggyújtják az adventi gyertyát, a karácsonyfára is felaggatnak néhány díszt.
Most nem nálunk lesz a családi karácsony
– árulta el Orsi, ezúttal ugyanis Zalába utaznak, ahol közel 20 fővel ünnepelnek majd.
Ebben az évben mindenki csak egy embernek fog ajándékozni
– folytatta a feleség és elmagyarázta, hogy így személyesebb ajándékkal tudják majd megelepni egymást.
A beszélgetés során arra is fény derült, hogy a házaspár egy ideje utazásaikról hoz karácsonyfadíszeket, mint például Hondurasról, Svájcból, Portoból, Alaszkából, Kanadából, Korfuról, Ausztráliából vagy a Kajmán-szigetekről.
Az EDDA énekese emellett érrtékelte 2024-et, ami szerinte gyönyörű volt.

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám