
Meghalt Török Ferenc
A szerelem nem ismer határokat, egy rózsaszín ködben úszó férfi bármit megtesz, hogy meghódítsa szíve választottját. Lacika még a szerelmi bájitaltól sem riadt vissza, sőt, még egy apró fülhallgató segítségével is készültélete nagy találkozására Baukó Évával a Gáspárék című műsor péntek esti adásában. A vonal másik végén Gáspár Győző volt, aki szakavatott randigurunként próbált tanácsokat adni a barátjának.
A mesteri terv azonban balul sült el, Éva hamar gyanút fogott, amit leleplezés is követett.
Ez egy férfihang! Te a Győzővel beszéltél végig
- kiabálta, és odasietett a showman asztalához.
A csinos modell a pillanat hevében lekevert egy hatalmas pofont Győzőnek, és dühösen elviharzott. Lacika hoppon maradt, majd csalódottságban ő is elment a helyszínről.
Gáspár Győző kudarcot vallott, és nem elég, hogy nem sikerült szerelmi haditerv, még az éttermi számlát is neki kellett kifizetnie.

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók


