
Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval
Derült égből való villámcsapásként érkezett a hír, hogy Ónodi Henrietta márciusban szívinfarktust kapott egy floridai szupermarketben. Az állapota akkor olyan súlyos volt, hogy újra kellett éleszteni. Ám ezután sem oszlottak el a viharfelhők, mert még további két hónapig kómában volt.
A szintén Amerikában élő testvére, Ónodi-Klausler Barbara igyekezett mindent megtenni húga gyógyulásáért és annak három gyermekéért is, várva a csodát, a pozitív fordulatot.
Barbara most a Meglepetésnek arról számolt be, hogy noha Henrietta már otthoni gondozásban részesül, még nagyon gyenge. Az idegpályák sérülése következtében memóriazavarral küzd, és szinte mindent újra meg kell tanulnia. Apró javulásnak tekinthető, hogy már nem kell etetni, mert képes az önálló étkezésre is. Illetve nem fekszik egész nap, hanem a tolókocsiban ülve kint is tud tartózkodni a friss levegőn.
Elárulta azt is, hogy a tornásznőnek a gyámja a saját 18 éves lánya, Bella lesz.

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat