
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
A Dancing with the Stars szombat esti adásának témája a varázslat, az illúzió volt.
Az elvarázsolt táncok estéjének egyik szünetében Stohl András a show háttérműsorának riporterét, Lissák Laurát fogadta.
A csinos táncosnő arról beszélt, hogy a Dancefloor-ban a versenyző párokat a vágyott szuperképességeikről is fogja faggatni, amikor András fantáziája is beindult, és miután Laura kissé bőlére eresztette a mondandóját, András a lilába öltözött műsorvezető kérdésére azt felelte, hogy az ő szuperképessége az, hogy el tudja tüntetni azt, aki túl sokat beszél.
Buci eredetileg a csak Laurát akarta eltüntetni, de csettintésére mégis az este összes szereplőjének "nyoma veszett."
A műsorvezető pánikba esett a túl jól sikerült "varázslat" miatt, így még egyet csettintett. A szuperképesség ekkor már erdeti szándékai szerint működött: Laurán kívül mindenki visszatért.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!