
Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban
Internetes csalók próbálkoztak be Till Attilánál nemrégiben. A TV2 műsorvezetőjét arról értesítették SMS formájában a magukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak kiadó bűnözők, hogy zárolták a számláit.
Tilla csütörtökön reggel a Mokkában bevallotta, végigcsorgott az izzadság az arcán az üzenetet olvasva, de valami azonnal gyanús lett számára. Úgy vélte, az adóhatóság nem így venné fel vele a kapcsolatot, ezért az Ügyfélkapun keresztül ellenőrzött is minden szükségest, és látta, semmi ilyesmiről nincs szó. Ezt követően másokkal is beszélt, valamint tájékozódott az interneten, és kiderült számára, hogy nem ő az egyedüli, akit ezzel a módszerrel akartak átverni.
Csepp a tengerben
– minősítette saját esetét Till Attila, aki hangsúlyozta, nem szabad semmilyen linkre rákattintani. A csalók adatokat akarnak kicsalni áldozataiktól, majd utalni maguknak egy összeget, de vigyázni kell, ugyanis ha mindent megadunk a „kiberzsebeseknek”, akkor már a bank sem igazán tud mit tenni.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese elmondta, Magyarországon napi 72 millió forintot lopnak el emberektől az online térben, a szemfényvesztők gyakori eszközei pedig a fenyegetés, a megfélemlítés, a hirtelen döntési helyzetbe hozás, valamint a kecsegtetés.
A szakember hozzátette, ha valamilyen furcsaságot tapasztalunk, érdemes felmérni a helyzet életszerűségét, a fokozott óvatosság pedig az ünnepek közeledtével még indokoltabb.

Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról