
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Reni azért indult el ebben a kísérletben, mert eddig nem jött neki össze a pártalálás, és azt remélte, hogy a szakértők majd látják, mit nem csinál jól, és tényleg olyan párt találnak neki, akire már régóta vár.
A könyvelőként dolgozó nő figyelmét az édesanyja hívta fel a műsorra. Reni szerencsésnek érzi magát, mert a családja, és barátai is támogatják, és a munkahelyén is jól fogadták a tervét.
A teljesen civil Renáta kezdetben úgy gondolta, hogy fel van készülve a tévés szerepléssel járó dolgokra, de amikor az első adás után hatalmas népáradat kezdett zúdulni rá a félresikerült esküvője miatt, ez megkérdőjeleződött benne.
Reni utólag magát is hibásnak látja a történtekért.
Az esküvőnk az nekünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, én sajnos átestem egy olyan holtponton, hogy teljesen eluralkodott rajtam a düh, és a csalódottság, és végig az egész esküvőn, és még a nászúton is teljesen magamba voltam fordulva, elzárkóztam teljesen a férjemtől, úgyhogy nehéz volt.
Nehéz neki viszontlátni a kezdeti elutasító viselkedését, mivel ő valójában egy pozitív személyiség.
...nem vagyok egy negatív ember, és ugye a műsor elején teljesen az látszik
Bár az első napokban rosszul esett neki, hogy ennyien "meggyűlölték" őt, nem bánta meg a szereplést, mert nagyon sok mindent megtanult a kísérlet alatt, és ha újrakezdhetné, ismét jelentkezne a műsorba.
Reni azt ígéri, semmi sincs még eldőlve, és a nézők a műsor későbbi részében pozitívan fognak csalódni benne:
...ez egy nagyon kis részlet volt még csak a kísérletből, és a java még csak most van hátra, izgalmas lesz
- árulta el Nagy Renáta.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát