
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Molnár Ferenc Caramel a napokban a közösségi oldalán ajánlotta követői figyelmébe a TV2 vadonatúj katonai sorozatát, a S.E.R.E.G.-et.
Az első évad ezen a héten krerült a képernyőkre, és úgy tűnik, a Megasztár zsűritagjának tetszését is elnyerte.
Szakmabeliként muszáj kiemelnem, hogy nagyon menő zenéje van a sorozatnak
– dicsérte a készítők munkáját az énekes.
Caramel eközben akarva-akaratlanul az otthonába is némi bepillantást engedett. A sajátos hangulatú családi fészek nappaliját vehették, és vették is minden bizonnyal szemügyre alaposabban a lakberendezés szerelmesei. Megfigyelhető, hogy letisztult, egyszerű dizájn uralkodik a helyiségben, és jellemzően a fehér szín dominál.
A bútorok és a belsőépítészeti megoldások mellett ugyanakkor az is feltűnhetett sokaknak, hogy a zenész kedvencének bérelt helye van a kanapén.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát