
Lékai-Kiss Ramóna kimondta: "Akasztják a hóhért"
Péntek reggelre Magyarország jelentős részére megérkezett az első idei hó, a Mokka stábja pedig nem is jutott fel a Kékestetőre, helyette Mátrafüreden kötöttek ki, ahol több mint 15 centiméteres fehér takaró fogadta őket.
Németh Lajos elégedetten konstatálta, hogy az időjárás ezúttal tökéletesen alkalmazkodott az előrejelzéshez. A meteorológus elmondta, amilyen gyorsan érkezett a front, olyan sebesen – még pénteken – el is hagyja az országot.
Elárulta, a tél közeledtével akadt, aki megkereste, hogy „Lajoskám, nem lehetne azt elintézni, hogy a városban ne essen?”, de ez ügyben nem tudott senkinek a segítségére lenni. Egyébként a városokban már most szinte teljesen elolvad a hó, ahogy a jövő hét folyamán mindenhol, a hétvégén pedig már szárazabb levegő fog dominálni, így kiváló kirándulóidő várható.
Az éjszakai fagyok viszont nem kegyelmeznek a következő napokban, és ahol hétfőig még marad némi egybefüggő hótakaró, akár -10 fokot is mérhetnek.
Németh Lajos mindent elkövetett nemcsak azért, hogy a nézők jól értesültek legyenek, hanem hogy kiválóan is szórakozzanak, ezért a bejelentkezés végén hanyatt vágta magát, és idén először készített hóangyalt.

Lékai-Kiss Ramóna kimondta: "Akasztják a hóhért"

Gyógyszer helyett: 5 immunerősítő étel, ami ott lapul a konyhánkban

10 milliót kell fizetnie a TV 2-nek, több százezer néző láthatta, ami adásba került péntek este

Gyászol a Budapesti Operettszínház: Lesújtó hírt tettek közzé szombaton

„Nem tudom megmagyarázni, miért, de hívogat” – Dulin Metta bevallotta, Dubaj lehet az új otthona

Demcsák Zsuzsa fia miatt utazott egy másik országba: ez történt a nagy találkozáson

Tóth Gabinak már csak egy versenyzője van talpon a Megasztárban - így készül az élő show-ra

Schumacher családjába házasodik a magyar autóversenyzés csillaga, Keszthelyi Vivien

Megszületett Sydney van den Bosch kislánya - Fotó

"Semmi keresni valónk nincs egymás mellett" - már biztos a válás a Házasság első látásra párjánál

Felfoghatatlan veszteség érte a gyászoló Republic együttest

Ne hagyjátok ABBA! A zsűri is dalra fakad a Sztárban Sztár All Stars következő adásában