
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Dancing with the Stars legutóbbi adásából Stana Alexandra és Kucsera Gábor távozott, akik a hétfő reggeli Mokkában meséltek a műsorban szerzett élményeikről és kieséssel kapcsolatos érzéseikről.
Szerintem nem vagyunk csalódottak, igazából kimaxoltuk a produkcióinkat
– mondta vidáman a profi táncos, valamint hozzátette, hogy nagyon jól érezték magukat a show alatt. Szandi továbbá azt is megjegyezte, hogy szívesen táncoltak volna még, de ettől függetlenül nem maradt benne hiányérzet.
Egy laza embernek tartom magam, nem szoktam feszülni
– vette át a szót Gábor táncpartnerétől, akiben ezúttal volt félsz, Szandinak azonban rengeteget köszönhet.
Olyan dolgokat hozott ki belőlem, amire egyébként még én sem számítottam
– ismerte be őszintén.
A beszélgetés során arra is fény derült, hogy Gábor gyermekei egyáltalán nem bánták, hogy édesapjuk kiesett a műsorból.
Az én beosztásom miatt sokszor este táncoltunk… a gyerekek azért nem örültek, amikor én este leléptem
– vallotta be az olimpikon, akit családja tűkön ülve várt otthon.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát