
Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban
A Rózsadombon kegyetlenül meggyilkolt Révész Zsuzsanna egyik közeli barátnője szerint mind a fiatal elkövető, mind az áldozat lánya komoly pszichés problémákkal küzd. Gál Beatrix kedden reggel a Mokkában kifejtette, a késelő 18 éves focista mellett a bántalmazó kapcsolatot elszenvedő volt barátnőjének is segítségre van szüksége.
A Benedetto Gyermekvédelmi Szolgálat igazgatója elmondta, a fiú többször is kórházba került a mentális nehézségei miatt, de gyógyszeres kezelést sosem kapott, és minden alkalommal órákon belül kiengedték. A szakértő szerint megfelelő terápiával elkerülhető lehetett volna a tragédia.
Ha kicsit megnézzük minden ilyen szörnyűség hátterét, az soha nem úgy működik, hogy egyszer csak valaki előugrik a bokorból, és meggyilkol egy másik embert
– fogalmazott. Úgy véli, nem volt előzmény nélküli a fiatal vérengzése, és noha már egy ideje nem élt a családjával, amikor a problémái kezdődtek, még otthon volt.
A szakember rámutatott, hogy a felmérések szerint a koronavírus óta a 15-18 évesek körében a vezető halálozási ok az öngyilkosság, mintegy 300 százalékkal emelkedett az esetszám, ami rendkívül sokat elárul a korosztály mentális állapotáról, és ezt az ellátó rendszer képtelen lekövetni.
Gál Beatrix célja, hogy létrehozzon egy olyan mentálhigiénés központot, amely kimondottan a tinédzserekkel foglalkozik, és ahol akár hosszabb ideig is tartózkodhatnak a fiatalok, ha szükséges. Elmondása szerint már több pszichológus is jelentkezett, hogy támogatja a kezdeményezést.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Nem akárki lesz a meglepetés vendég a 101 Hang - Depeche Mode Special Tribute produkcióban

Durván leszólták a Házasság első látásra Annáját, a kamerák mindent vettek

Új szerepben Gáspár Zsolti: Így neveli a következő generációt

ByeAlex nem tagadja, drogot találtak nála a rendőrök

Betelt a pohár: a magyarok imádott álompárja durván összeveszett

A tető fokára hág az izgalom: a 10 millióért kell helyesen felelnie a Legyen Ön is milliomos! versenyzőjének

Nagy a baj: Ádám Attila feladja a Megasztárt?

Figyelmeztetést adtak ki: Félelmetes, mi tart felénk

Cipruson romantikázik szerelmével a Házasság első látásra szereplője

Várandós a Házasság első látásra sztárja, így titkolja el a többiek elől!

Koncertje közben ájult el a világhírű énekesnő, semmire nem emlékezett

Nem kertelt Berki Mazsi: Ezt gondolja a mozaikcsaládról