
Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, péntek este véget ért az Ázsia Expressz ötödik évada, melynek Béres Anett és Sáfrány Emese lettek a győztesei.
A finálétól azonban Till Attila, a műsor egyik versenyzője is nosztalgikus hangulatba került, így soha nem látott képekkel emlékezett meg a több hetes kalandról.
Véget ért az Ázsia Expressz! Gratulálok a győztes csajoknak! És itt van búcsúzóul néhány eddig soha nem látott kép
- írta az Instagram-bejegyzéséhez, melyben egy kulisszatitkot is elárult követőinek.
Kezdve azzal, hogy kifelé menet, rögtön az első napon a repülőn ráharaptam egy magos olívabogyóra és kitörött egy fogam! Úgyhogy nekem az első utam a Fülöp-szigeteken a fogorvoshoz vezetett. (Mekkora madár vagyok?) Nagyon cuki doktornő és csapata segített rajtam, örök hála nekik! (Egyébként a fogorvos ott sem olcsó!) A többi kép csupa jó emlék, általában akkor készültek, mikor egy-egy hajsza után volt egy pici pihenő, vagy még a verseny előtt. Na, akkor kezdjük elölről?!
- osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal.
Címlapfotó: TV2 Sztárban Sztár

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal