
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Megrázó élménnyel gazdagodott Krausz Gábor az Ázsia Expresszben. A szerdai adásban a párcserés nap után már minden kettős végzett a feladatával, egyedül a sztárséfre és Szuperák Barbiera kellett kicsit tovább várni, ami miatt a versenytársak is aggódni kezdtek. Rövidesen aztán befutottak, majd elmesélték a késés okát.
Gábor kicsit kiakadt, és ennek következtében rendőri túlkapásban volt részünk
– írta le rendkívül szofisztikáltan a történteket Barbie.
Krausz Gábor úgy próbált stoppolni, hogy kis híján elüttette magát, amit megelégeltek a helyiek, és egyikük minden bizonnyal rendőrt hívott. Ezután egy egyenruhás fegyverrel szállt ki a kocsiból, majd a pisztolyt a sztárséf fejéhez fogta, miközben lökdöste.
Nyilván besz*rtam. Még soha nem voltam ilyen helyzetben
– vallotta be férfiasan a TV2 sztárja. Végül az érdekes elmeállapotban lévő rendőrt saját kollégája tessékelte arrébb, így Gábor megmenekült, a feladat végén pedig 24 óra után végre mindenki visszakapta az eredeti párját.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát